There are no translations available.
Már említettük hogy az idén Magyarországon rendezik meg az ifjúsági és veterán Grappling világbajnokságot novemberben Tamásin. Ennek a világbajnokságnak a válogatóját szervezték meg az Érdi birkózó club csarnokában. 12-éves kortól lehet nevezni és 19-éves korig,plusz a veteránok de ez még az Orgoványiakat nem érinti csak az ifjúsági nevezés. Az előválogatón az első három jut be a novemberi versenyre. Ez a válogató az Orgoványiaknak nagyon jól sikerült mert szinte mindenki első helyezést ért el .Ezáltal minden Orgoványi nevező bejutott a novemberi versenyre. Akik indulnak a következők: Tóth Anett , Dér István , Tóth Dániel , Börönte Ferenc , Péli Árpád .Ezen az Érdi versenyen még gyakorlási lehetőséggel indítottak felnőtt tétnélküli versenyt is , amin indult Tóth Zoltán is .Ugyanis az ifjúsági veterán VB mellett a felnőtt korosztálynak is rendeznek” Grand Prix”nevezetű versenyt is.
