Önkéntes kórházi beteglátogatóként utam hétfőn az Onkológiára vezetett. Több beteggel is beszélgettem, a leghosszabban egy fiatalemberrel. 45 éves volt, sovány testalkattal, fáradt, beteges tekintettel, és már nem műthető tüdődaganattal. A társalgóban életéről, betegségéről kérdeztem.

Elmesélte, hogy alsó osztályos gyerekkora óta cigarettázik. Az utóbbi időben már napi 2-3 dobozzal is elszívott. Azért dolgozott, hogy cigarettát vehessen. Élelemre alig költött, nem igényelte. A cigaretta viszont folyton a szájában volt. Kérdeztem életkörülményeiről, családjáról. Elmesélte, hogy a testvére ad neki fedelet a feje fölé. Testvérén kívül senkije nincs és semmije sincs. Szülei már nem élnek. Ha a testvére nem segítené, nem lenne hol lehajtania a fejét. Már nagyon bánja, hogy így élt. Többször elmondta, a haverok belevitték, rábeszélték Ő pedig belement, mert tetszett neki is a dolog.  Semmit nem tud felmutatni, csak egy súlyos tüdődaganatot. Bízik benne, hogy a kemoterápiás kezelés segít rajta. Ha újra kezdhetné, nem cigarettázna és mindenkit lebeszélne róla. Elhibázta az életét. Még csak 45 éves, igen rossz kilátásokkal.

Nehezen találtam vigasztaló szavakat. Láttam, hogy a tényekkel teljesen tisztában van. A cigaretta ide juttatta. Súlyos betegséghez és nincstelenséghez. Próbáltam megértetni vele, hogy Isten őt is szereti és kérjen imádságban erőt, és próbáljon megszabadulni ettől az erős függőségtől. A pénzen vegyen inkább gyümölcsöt, vitaminokat. Hallani csodálatos gyógyulásokról, így vele is megtörténhet a csoda. De ehhez neki nagyon meg kell változnia, komolyan átértékelni eddigi életét.

Sztancsné Kulcsár Éva